06 30 508 6680  krimol@midller.hu
Midller

Midller

  • Kezdőlap
  • Tagok
  • Koncertek
  • Videók
  • Lemezeink
  • Galéria

A Midller egy szolnoki, Rock zenekarként induló formáció, ami 2016. tavaszán kezdte el működését, stílus jegyeket illetőleg mostanra inkább a metál felé közelítünk, de nem szeretnénk magunkat be skatulyázni. Az első fellépésünk 2016.08.20-án volt, de azóta már számos fellépésen vagyunk túl, amelyek nagy részét fesztiválok, motoros találkozók és klub koncertek képezik.

2025:

– A zenekar 6 fős felállással kezdi az évet, a basszus gitáros szerepét Nagy Alex vette át, Johnny pedig screamer és vocal pozícióban ténykedik tovább.

 

2024:

-18 fellépés

– Januárban megjelent a Keresem című dalunk klip kíséretében

– NKA támogatással szerveztük önálló koncertjeinket ország szerte.

2023:

– 11 fellépés

– Ismét változások történtek a tagságot illetőleg, új gitárost köszönthetünk a bandában Szántó Tamás személyében, Peti helyét pedig Johnny vette át basszusgitáros pozícióban!

-Januárban elkezdtük a Metamorf c. nagylemezünk felvételeit, a New Zound Studióban, melyről az Elbukott harc című dalt meg is jelentettük egy klip kíséretében, a lemez felvételt a Hardline Music Studioban fojtatjuk

2022:

– 12 fellépés

-Külön díjasok lettünk az AztaQ – Öröm a zene tehetség kutatóján, így lehetőségünk nyílt fellépni a Reutlingeni Kurt Fesztiválon Németországban.

-Tavasszal végre megjelent a Tudathasadás c. nagylemezünk melyet a New Zound Studióban készítettünk, számos vidóklipünk is megjelent melynek nagy részét a Medusa Pictures készítette…

-A zenekart hárman fővel folytattuk tovább, de nagy örömünkre Johnny visszatért a bandába, és év végére egy énekessel is kiegészült a csapat Hatvani Dávid személyében, így ismét 5 fővel húzzuk tovább a szekeret.

2021:

-6 fellépés

-Megjelent a ,,Remény” c. Single videoklip kíséretébe

-A zenekart illetőleg ismét változások történtek, Johnny-nak munkahelyi összeférhetetlenség miatt távoznia kellett a zenekarból, a helyét Peti vette át, Falusi Lacit pedig Göblyös Benedek váltotta, aki ezt követően hamarosan távozott a zenekarból, idő hiánya miatt.

2020:

-7 fellépés

-Elkezdtük a ,,Tudathasadás” c. nagy lemezünk felvételeit

-Megjelent a ,,Leiszom magam” c. EP

-Megjelent az ,,Özönvíz” c. Single videoklip kíséretében

-Botos Lacitól /Papi/ külön váltak útjaink, a basszgitáros szerepet Johnny vette át, az új gitárosunk Spanyiel Peti lett, akit később Falusi Laci váltott. Kiegészültünk egy billentyűs, sampleres taggal Egyed Peti személyében.

2019:

-36 fellépés

-II. helyezést értünk el a Helló Szolnok fesztiválon.

-Internetes szavazás alapján fellépési lehetőséget nyertünk a Vasszamarak Fesztiválra.

-Egész évben vendég zenekarként szerepeltünk a Zorall zenekar országos turnéján,

így lehetőségünk nyílt, részt venni:

a Rock Star Meetingen (Barba Negra), a Sörolimpia Warm Upon (Barba Negra Track), Zorall Sörolimpián és a Zorall karácsonyon (Barba Negra).

-Megjelent a ,,Kell, hogy legyen…” c. EP amelyhez bemutattunk két videoklipet és egy dalszöveges videót.

-2019.06.28-án tartottuk a III. születésnapi nagy koncertünket a Szolnoki Dalfesztivál keretein belül,, számos vendég előadóval.

– A Rockrádió tehetség támogató versenyén 7. helyezést értünk el a 47-ből, és közönség díjasok lettünk.

– Szerződés kötés a WM musicdistributionnal

2018:

– 15 fellépés

-II. helyezést értünk el a Szolnoki Dalfesztivál tehetségkutatóján.

-Internetes szavazás alapján fellépési lehetőséget nyertünk az East festre.

2017:

– 10 fellépés

– Megjelent az ,,Éld Át!” c. 6 dalt tartalmazó kis lemezünk, amelyről 2 dalhoz videoklip is készült.

-Rónyai Gergő /johnny/ csatlakozott a zenekarhoz mint ritmus gitáros

2016:

– 2 fellépés

-Botos Laci /papi/ csatlakozott a zenekarhoz mint basszusgitáros

Rock n’ Roll

Tagok Lemezeink

Kövess minket facebookon

Facebook Pagelike Widget

Elérhetőség

krimol@midller.hu

  06 30 508 6680

 

Copyright © 2025 · All Rights Reserved · Midller

Music Lite by Organic Themes